Hajnali 4 órakor csörög az órám. Körülnézek. Még sötét van, és sűrű köd vesz körül. Nem túl ideális az induláshoz, inkább még visszadőlök kicsit. Bő fél óra alvás után végül föltápászkodok, és mire összepakolok és eszek kicsit, már kezd egész világos lenni, így 5:06 perckor nekivágok a túrának.
Hamar kiérek a faluból, csak pár szabadon lófráló mérges kutyán kell túljutnom, és egy szűk bozótoson kell átverekednem magam, hogy az erdőbe jussak, ahol sok víz és még több sár fogad. A helyi srácok mesélték tegnap este, hogy nagy vihar volt a környéken nem sokkal az érkezésem előtt. Erről nem csak a sáros-vizes talaj árulkodik: még a fák lombja és minden növény is csupa víz, így a szűk szakaszokon kapok rendesen a jóból, az első tisztásnál már a cipőm is beázik.
Első megállóm a Szabó-pallagi erdészház lesz, ameddig 4,8 kilométeren 372 m szintet kell leküzdeni, tehát viszonylag meredeken vezet felfelé az út. Próbálok jó tempót menni, de gyakran visszacsúszok a saras emelkedőkön. A nagy táskával bizony nem könnyű haladni, így még a lejtőket sem kényelmes megkocogni. Már most sejtem, hogy az első nap sem lesz egy sétagalopp.
Első kéktúrás megállóm, a Szabó-pallagi erdészház
Habár nekem is kicsit hosszabbnak tűnik az út, azért szerencsére a bódvaszilasi srácok becslése nem jön be, és már 6:13-ra az erdészházhoz érek. Táska le, igazolófüzet, tintapárna elő, pecsételés, minden vissza a táskába, és már megyek is tovább. Közben a GPS-ről kiderült, hogy sajnos nem sok hasznát fogom venni, mivel ezalatt a bő óra alatt kábé 20 percig tudta mérni az útvonalat. Gyakorlatilag ahogy erdőbe értem, eldobta a jelet, így csak a kéktúra füzet adataira tudok támaszkodni a megtett távolságokat illetően.
A következő pont a Derenk nevű romközség lesz, amitől 6,8 km-nyi séta választ el. Szerencsére itt már többnyire szintben vagy lefele kell menni, de az út állapota hasonló (sok sár és bozót). A jelzésekre viszont nem lehet panasz, jól követhetőek a felfestett kék csíkok. Lassan az erdő is ébredezik, több vadat is felriasztok: először őzeket látok, majd később a jobbomon egy hatalmas vaddisznó csörtet el, szerencsére a másik irányba. Újra és újra kis tisztásokra érek ki, amiket gyönyörűen világít meg a mögöttem felkelő nap.
Az egyik tisztás a reggeli napfényben
Egy jó adag csúszkálás és cuppogás után elérem Derenk szélét, ami meglepetésemre nem romos házakból áll, hanem az út mellett sorakozó emléktáblákból, melyek az egykori lakosok házainak helyét jelzik. Jópár ilyen tábla mellett elhaladok, mire a falu "központjába" érek. Itt egy-két elhagyott épület is található, alattuk pedig a mai második pecsételőállomás.
A derenki pecsételőállomás
Innen is viszonylag jó időben sikerül továbbindulnom, azonban most egy nagyobb szakasznak vágok neki: a következő állomástól, Jósvafőtől pontosan 15 km választ el. Viszonylag eseménytelenül telnek a kilométerek, továbbra is kerülgetem a tócsákat, csúszkálok és cuppogok. A talaj minőségétől eltekintve azért az erdő gyönyörű, és egyre többször érek ki nagyobb tisztásokra, ahol jól látszanak a környező hegyek.
Szép volt...
Úgy dél körül is egy ilyen tisztáson dagasztom a sarat (tudjátok, ez most az a ragaszkodó fajta, ami jó kis kilós súlyokat épít az ember talpára) egy szekérúton követve a kék jelzést. Habár sokszor a füvön kívül semmilyen növényzet nincs, azért megoldják az út jelzését karók kihelyezésével. Elhaladok egy magányos ház és hozzá tartozó karám mellet, aztán egy idő múlva arra leszek figyelmes, hogy már vannak szép szál fák az út mentén, jelzés mégsincs sehol. Mivel egyáltalán nem emlékszem, hogy lett volna elágazás, ezért megyek tovább, de egyre inkább gyanús az ügy. Végül belefutok egy többszörös elágazásba, és továbbra is sehol semmi. Na, mostmár visszafordulok, egészen a házig botladozom a dagonyában. Észreveszem, hogy még a ház oldalán is van jelzés, de furcsa irányba mutat. Arra is elindulok, de még csak út sincs. Erről a hegységről sajnos nincs térképem, és az útvonalvázlat sem segít sokat. Nincs jobb ötletem, még egyszer elmegyek arra, amerről visszajöttem.
Szép tisztás, ragadós úttal
Ezúttal az elágazásban találok egy ősrégi kék jelzést. Több úton is elindulok annak reményében, hogy megtalálom a folytatását, de hiába. Szerencsémre találkozok pár lovassal, akiktől megérdeklődöm, hogy merre van Jósvafő. Azt mondják, csak induljak el a völgyben, és odaérek. Így is teszek, és láss csodát, egy tíz perc múlva megjelenik a kék jelzés is. Van itt egy tábla is, ami az érkezési irányomra megszűnt kék jelzést ír. Hát ez lehetett a gond. Így végül egy szűk óra kavarás után immár a helyes irányba folytathatom az utam.
Jósvafőre egy nagyon hangulatos patakvölgyben vezet az út, innentől már viszonylag hamar el is érem a falut. Eddigre már igencsak süt a nap, így az első dolgom itt egy szokásos jó kis kékkutas fejmosás. Ezután megkérdezek egy-két helyit a füzetben írt Tengerszem szálló hollétéről, de nem igazán leszek okosabb, így csak haladok tovább a kéken. Végül szerencsére egyértelműen jelölik a letérés helyét, így nem okoz gondot begyűjteni a mai harmadik pecsétemet.
A Jósvafő előtti patakvölgy
Mielőtt továbbindulnék Aggtelekre, leülök egy tíz percre enni, mert már kezdem érezni az energia hiányát. Jól is esik, így újult erővel indulok útnak. Most ismét csak 4,8 km-t kell megtennem ezen a szakaszon, de érzem, hogy már fejben is fáradok, mivel már ez sem tűnik olyan rövidnek. Ahogy közeledek Aggtelek felé, egyre sziklásabb a terep. Hamarosan balra föltűnik a falu, de az út elfelé tart tőle, majd a barlangbejárat elé érkezik ki. Itt a netről kinyomtatott infóknak (sajnos csak az első napi pecsételőhelyekre volt időm, így ez már holnap nem segít) köszönhetően tudom, hogy a tourinform irodába kell a pecsétért mennem.
A Baradla-barlang aggteleki bejárata
Gyorsan pecsételek magamnak (és Bencének is, ahogy ígértem), majd indulás előtt még segítek tolmácsolni (nem túl felvállalható minőséggel, de ezt szeretném a fáradtság számlájára írni :) két most érkezett turistának, majd a falu felé veszem az irányt. Itt egy boltban föltankolok olyan energiabombákat mint egy liter almalé, sósmogyoró, nápolyi és valami nagy édes piskotás izé. Ezt rögtön el is kezdem eszegetni, ahogy taposom az aszfaltot kifelé haladva a településről. A napi táv fele (31,1 km) megvan, már csak még egyszer ennyi.
A második részben: Sár! Pókháló! Überkavarás! Szupervihar! Éjszakai kommandó!
